2008. október 22.
Az elmúlt évek Miss Hastánc Hungary Verseny legjobbjai, azaz Magyarország hastánckirálynői egy valóságos háremmé formálódva mutatták be legjobb tudásukat. Rengő csípők, hullámzó hasak, UV-fényben csillogó ízisz fátylak, stroboszkópos csípőrázások kápráztatták el a magyar közönséget.
Az est érdekessége - a látványos koreográfián és profi orientális tánctudáson kívül -, hogy a produkció résztvevőit, azaz az idei és a korábbi évek győzteseit eddig még soha nem láthattuk közös produkcióban, kivéve a korábbi hastánc-megmérettetéseket, ahol azonban mindannyian a királynői címért szálltak versenybe, egymás vetélytársaiként. Az idén 7. alkalommal megrendezett Miss Hastánc Hungary verseny idei győztese Bornemissza Kata, valamint az elmúlt évek királynői és az őket kísérő tánckar hónapok óta készült az előadásra, melynek teljes egészét maguk a királynők állították össze, a koreográfiától kezdve egészen a legapróbb részletek megválasztásáig.
Bár a fellépő királynők a hastánc műfajában nyerték el címüket, bebizonyították, hogy más táncokban is remekül megállják a helyüket. Velkei Judit - 2006-os királynő - például a raks sharqi tánchoz viselt csillogó, flitteres hastáncruháját később fekete nadrágra, tarka ingre és cigánykalapra cserélte, az általa koreografált és megállmodott cigánytánchoz, Bornemissza Kata pedig egy karneváli fejdísszel megkoronázva tért vissza a színpadra, hogy az érzéki keleti csípőrázás után egy karneváli hangulatot idéző szambarázást mutasson be a közönségnek.